2010. július 28., 10:33

Ipari, és lakó övezetek szétválasztását javasolja az Elephant Holding

Ma még szinte Budapest minden zöldövezeti kerületében találni olyan üzemet vagy telephelyet, amelynek működése folyamatosan zavarja az ott élőket.

Ezért az Elephant Holding javasolja a fővárosi kerületek jelenlegi és jövőbeni vezetésének, hogy alkossanak stratégiát az ipari és lakó funkciók szétválasztására. Ez nem csak élhetőbbé tenné a kertvárosokat, de maguk a kerületek is jobban járnának, az itt működő cégek tevékenysége pedig hatékonyabbá válhatna.

Az Elephant Holding szerint hosszabb távon az M0-ás körgyűrű mentén lenne célszerű létrehozni egy zónát, hová az ipari tevékenységet végző vagy üzemi telephelyet működtető vállalkozások költözhetnek. A szétválasztás nem érintené hátrányosan a kerületeket, a cégeket ugyanis kerületben maradhatnának, hiszen az ipari, logisztikai övezet létrehozására a legtöbb helyen még a városhatáron belül bőven van lehetőség. Sőt, a leghatékonyabb üzemközpontot létrehozó kerületek további cégeket, vállalkozásokat is vonzhatnak akár Budapesten kívüli területekről - véli a Rákos mezeje Zrt. révén raktár, és logisztikai fejlesztésekben is érdekelt ingatlanfejlesztő.

Az Elephant Holding javaslata - mely szabályozás vagy ösztönző program keretében valósulhatna meg - számos jótékony hatással kecsegtet: a kertvárosban elhelyezkedő üzemi területeken magas színvonalú lakó épületek jöhetnek létre, ahogy ez történt a XX. Kerületi Vigo Ház esetében is, ahol egy közterület fenntartó vállalat telephelyén 130 lakásos, de a családi házas környezetbe jól illeszkedő társasház épült az Elephant Holding jóvoltából. Ugyanakkor az üzemek, telephelyek elköltözésével felszabaduló területek lehetőséget adnak közparkok, sportpályák létesítésére is – emelte ki a fejlesztő.

„Használjuk végre a kertvárosokat arra, amire valók!” – mondja Zelei Zoltán, az Elephant Holding értékesítési vezetője. „Budapest alapvetően egy jó adottságú, jó infrastruktúrával rendelkező város, ahol sokan megtalálják az otthonukat. Természetesen jócskán van lehetőség a fejlesztésre, mind a tömegközlekedésben, az utak színvonalában és sok egyéb területen, ugyanakkor a budapesti zöldövezetben dolgozó fejlesztőként látjuk, hogy a kertvárosok általános problémája a rengeteg kisebb-nagyobb üzem, működő vagy éppen elhagyatottan álló gyártelep. Ezek gyakran levegő, és zajszennyezést okozva zavarják az itt élőket, az ingatlanok értékét csökkentik rossz irányú szociográfiai folyamatokat indítva el a környéken. Sokan éppen a hasonló hátrányok miatt költöznek az agglomerációba, vállalva a nem túl idő- és pénztárcakímélő napi munkába járást.

Z.Z.

<< Vissza

Hírlevél
Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!
Cikk értékelése
(0 szavazat)
Hozzászólások